Székely ünnepek

Húsvét

Napjainkban, már ha meghalljuk azt a szót, hogy hagyományőrzés, vagy népszokások az jut legelőször eszünkbe , hogy kihaló félben vannak ezek a szokások, azaz, csak nagyanyáink tudnak arról mesélni mi is volt régebb. Ha jól megnézzük azonban vidékünket, akkor rájövünk, hogy ez nem pont igy van. Az alábbiakban egy áttekintést olvashatunk, amely bevezet bennünket a Húsvéti Ünnepkör nevesebb szokásaiba.


Húsvét-hétfő ünnepnapján" – valamikor ezzel a sorral kezdődött az egyik népszerű locsolóversike, melyre például :

Húsvét hétfő ünnepnapján 

Öntözködni jöttem én, 

Van-e elég piros tojás, 

Van-e elég sütemény? 

Szagos virág a kezemben, 

Lányok, el ne fussatok, 

Szagos víztől pirosabb lesz 

Fehér bársony arcotok! 

Nem sajnálom tőletek én 

Az illatos locsolást, 

Cserébe csak egyet kérek, 

Húsvéti piros tojás !

Utánna következett az elmaradhatatlan kölniáradat után a ház leányai és asszonyai hímes tojással, csokifigurákkal, pohárka likőrrel köszönték meg a legények figyelmességét. Ma mintha halványodna ez a népszokás, főleg a városok ifjú lakói körében, s ha van is ajándék, az mind többször a kabátzsebbe dugott pénz.






Farsang


A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. Ez a tipikus farsangi színjátszás. Ennek a Marosszéken többféle népi megnevezése van; nyugati-mezőségi részén fársángolás, a keleti-székelyes részében maszkurázás, valamint ezek alakváltozatai (farsangolás, muszkurázás, maszkázás). A marosszéki Küküllőmente alsó vidékén (Gyulakuta és környéke) elterjedt a batykózás, a Vécke patak mentén pedig a bakuszozás megnevezés. Mind a maszkurák, mind a fársángok lehetnek szépek és csúfok, általános a szép fársáng, csúf fársáng megkülönböztetés a farsangoló vidékeken. Szépek a szépen, különösen díszesen öltözöttek és akik szépen viselkednek; csúfok az ijesztő, félelmet keltő figurák és a rongyos, szedett-vedett ruhába öltözöttek. A játék típusát is meghatározta az, hogy valakik szép fársángnak öltöztek-e vagy ijesztő, kacagást kiváltó alaknak. A ház előtt, az ablak alatt megszólal a csengő, pattog az ostor, koppan a bot, és a fonóbeliek tudják; fársángok érkeztek. Ettől a pillanattól kezdve játékházzá válik a fonó. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást "valami idegen népeknek", akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének stb. A bekéreztetés elmaradhatatlan. A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipőpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsíratást paródizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálthat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskereső. A maszkások fáradtságukért természetesen fizetséget is vártak, amit a következő szavakkal hoztak a házigazda tudomására:

"Adjatok vagy hat garast,

S kolbászt mellé hat araszt.

Egy kis bort a belünkbe,

S kalácsot a kezünkbe."