2015. január 11., vasárnap

Erdély látnivalói

"Varázslatos tájak, történelmi emlékek, zordon havasok, kísérteties várromok, apró házikók, székely népviselet, barátságos vendéglátás, áfonyapálinka és még sok más különlegesség. Ez mind Erdély. Azt mondják, aki már járt itt, újra visszavágyik. "

                                                                                                                                                                     Erdély (Transsylvania, Tündérország) földrajzi- történelmi- politikai alakulat Kelet-Európában, a Kárpát-Medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállúnak. Ezért érdemes megnézni  Erdély kihagyhatatlan látnivalóit. Pár látni való, amelyeket feltétlenül látnod kell: 

      1. Gyilkos-tó 
  Erdély legnépszerűbb, legtöbbet látogatott tava különös körülmények között keletkezett. 1837-be egy hegyomlás elzárta a völgyben kanyargó Békás-patak áramlásának útját, így a felgyülemlett víz úgynevezett torlasztavat hozott létre. A hely érdekessége, hogy a területen eredetileg fenyőerdő volt, ezért a Gyilkos-tóból ma is kísértetiesen nyúlnak ki a fenyőfák megkövesedett, halott csonkjai, amelyet a meszes víz konzervált. A legenda szerint a katasztrófa idején pásztorok legeltettek, akiket a hegyomlás pillanatában bárányostul, mindenestől elnyelt a föld. A Gyilkos-tó csodálatos környezetével kitűnő kirándulóhely a természetkedvelők számára, legalábbis egy ideig, ugyanis a mocsarasodás miatt a tó fokozatosan kiszárad. Fürdőlehetőség nincs, azonban a csónakázást semmiképp ne mulaszd el!          


                                                                      
      2. Békási-szoros
     
A Békási-szoros a Keleti-Kárpátok legszebb szurdokvölgye. A Gyilkos-tótól nem messze található, ezért egyszerre útba ejthető a két látnivaló. Az 5 km hosszú Békási-szoros nevét a benne kanyargó Békás-folyóról kapta. Séta közben érdemes felnézni, látni lehet ahogyan a hatalmas 200-300 méter magas meredek sziklafalak a hatalmukba kerítenek, amelyek félelmetesen törnek az ég felé. Különös, egyedülálló sziklaóriás az 1154 méter magas Oltárkő, amelyet nem lehet nem észrevenni. A Békási-szoros meredező sziklafalaival, zuhogó vízeséseivel, alagútjaival hihetetlen látvány, hihetetlen élmény. 


      3. Parajdi sóbánya 
A Kárpát- medence legfontosabb sóbányája gazdasági funkciója mellett nem csupán kitűnő csemege a kíváncsi turisták számára, de egyben egészségi központként is is működik, ugyanis sós, fertőtlenítőhatású levegője kitűnően alkalmas asztma és egyéb légúti betegségek gyógyítására. Parajd központjából alagút vezet a sóhegy belsejébe. A látogatók és a betegek innen autóbusszal juthatnak le a 80 méter mélyen fekvő bányába. Lent egy bányamúzeum, egy kedves kis kápolna, szobrászati és festészeti kiállítás, valamint számos játszótér várja a felnőtteket, csemetéket egyaránt . 


    4. Szent Anna tó 
Érdemes megnézni, hisz nem mindennap fürödhet egy valódi vulkánban. a 0,2 négyzetkilométer területű, 7 méter magas mélységű, közel kör alakú tó a Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében fekszik. A hagyomány szerint a pogány ősmagyarok itt mutatták be áldozataikat, majd a kereszténység elterjedése után Szent Annának építettek itt kápolnát, innen a tó elnevezése. A Szent Anna tó mellett található egy másik kráter, amely valaha szintén tó volt, ma a Mohos-láp nevet viseli. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése